Viharos vágyak

A vihar hirtelen érkezett. A távoli dörgés egyre közeledett, és az esőcseppek egyre hangosabban verték a lakás ablakait. Dóra a nappali kanapéján ült, miközben a sötét égen villámok cikáztak. A ház belsejében tompa fények világítottak, és a csendet csak a vihar zajai törték meg. Egyedül volt, de a gondolatai már rég nem voltak nyugodtak.

Egy héttel ezelőtt találkozott újra Áronnal. Régi ismerősök voltak, de az évek során valami megváltozott. Most, amikor összefutottak egy közös barát buliján, mintha egy új feszültség vibrált volna köztük. Azok az elkapott pillantások, a röpke mosolyok, és az érintés, ami véletlennek tűnt, de sokkal több volt annál. Azóta Dóra nem tudta kiverni a fejéből Áront. Valami elindult benne, valami, amit régóta nem érzett.

Ahogy most a kanapén ült, a fejében újra lejátszotta azt az estét. Látta maga előtt Áron magas, erős alakját, érezte az illatát, a kezeinek érintését a karján, amikor búcsút intettek. És érezte a vágyat, ami azóta folyamatosan nőtt benne.

A vihar erősödött odakint, amikor hirtelen kopogás hallatszott az ajtón. Dóra összerezzent, és kíváncsian lépett az ajtóhoz. Amikor kinyitotta, Áron állt ott, átázottan, de magabiztos mosollyal az arcán.

– Bejöhetek? – kérdezte halkan, a hangjában rejtett játékossággal.

Dóra nem tudott mást tenni, csak bólintott, és hátrébb lépett, hogy beengedje őt. Áron azonnal belépett, a szemei pedig mélyen Dóráéba fúródtak. A csend köztük feszültté vált, mintha mindketten tudták volna, mi fog történni, de még nem merték kimondani.

– Nem akartam egyedül lenni ebben a viharban – mondta Áron, de a hangjában volt valami, ami elárulta, hogy nem csak a viharról van szó.

Ahogy közelebb lépett Dórához, a nő szíve hevesen kezdett verni. Áron keze finoman megérintette a derekát, és Dóra testén végigsiklott a remegés. Az érintésük egy pillanat alatt szenvedélyessé vált, mintha mindketten csak erre a pillanatra vártak volna.

Áron lassan közelebb hajolt, ajkaik összeértek, először lágyan, majd egyre vadabbul. A vihar odakint tombolt, de Dóra már csak az érintéseket érezte. Áron keze felfedező útra indult, végigsiklott a nő hátán, majd a derekát szorosan magához húzva suttogott valamit, amit Dóra nem is hallott tisztán, mert a vágyak már elborították minden gondolatát.

Lassan az ágy felé mozdultak, minden lépésükkel egyre mélyebbre merülve a szenvedély világába. Az érintések intenzívebbé váltak, a testek egymásba fonódtak, és minden mozdulatukban ott bujkált a feszültség, ami eddig elfojtva élt bennük. A vihar zaja keveredett a zihálásukkal, és Dóra úgy érezte, hogy testük egyesülése az éjszaka erejével történt.

Áron ujjai lágyan siklottak végig a bőrén, és minden érintése újabb vágyakat ébresztett Dórában. Az éjszaka hosszú volt, a vihar pedig mindvégig kint tombolt, de ők csak egymásra figyeltek. A szenvedély olyan mélyen eluralkodott rajtuk, hogy mindketten elvesztek benne.

Az éjszaka végén, amikor a vihar lassan elcsendesült, ők még mindig ott feküdtek egymás mellett, a testük még mindig forrón pulzált a köztük kialakult kapcsolat emlékétől. Dóra tudta, hogy ez az este mindent megváltoztatott. A vihar magával hozta azt a vágyat, amit már régóta próbált elfojtani.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük